Bpest, Sándor u. 14. — Régi Képviselőház (1865-1902.)

November 11-e egy varázslatos eseménysorozatnak — október 28-29. és november 4-5. után — a harmadik része.
Az elsőt a  Csodálatos ket nap , a másodikat az  Otthon, novemberben című bejegyzésemben írtam meg.

Ez a poszt a harmadik eseményről, a harmadik ragyogó élményről szól:

2011. november 11-én fél nyolckor hangversenyen voltam, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kiváló hangversenyén a Budapesti Olasz Kultúrintézet épületében.
Még eddig nem voltam ebben a házban, bár tudtam, hogy a XIX. század második felében — mielőtt a Kossuth téri épület megnyílt — itt működött az Országgyűlés alsóháza, a Képviselőház.

Budapest VIII. kerületében, a Bródy Sándor utca 8. szám alatt található az az épület, amely 1865-től 1902-ig a Magyar Országgyűlés Képvi­se­lő­há­zá­nak szék­he­lye volt, és jelenleg a Budapesti Olasz Kultúrintézetnek ad otthont.
Az épületet – mely Budapest legjelentősebb XIX. századi műemlékei közé tartozik – Ybl Miklós, az egyik legnagyobb magyar építész tervezte. Az ő nevéhez fűződik többek között az Operaház, a Szent István Bazilika és a Közgazdaságtudományi Egyetem épülete is. Az intézet épülete a korai eklektika neoreneszánsz irányzatának talán legjellegzetesebb példája és az első Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelyeként a magyar politika történetének egyik legfontosabb műemléke.
1902-ben a Képviselőház ebből az (ideiglenes) épületéből átköltözött Duna-parti, végleges székhelyére.
1920-ig a Bródy Sándor utcai épület vásárok és kiállítások helyszíne volt. 1920 novemberében az első emeleten vetítőszobát alakítottak ki filmvetítésekhez. Egy 1935-ben, Rómában aláírt szerződés értelmében az épület 1942-ben az olasz állam tulajdonába került. Számos homlokzati és a belső teret egyaránt érintő felújítási munka után a Magyarországi Olasz Kultúrintézet 1943. június 21-én nyitotta meg kapuit, neves olasz és magyar személyiségek jelenlétében.

www.iicbudapest.esteri.it/IIC_Budapest/Menu/Istituto/La_sede/

Örömteli izgalommal léptem az épületbe és áhitatosan jártam körbe, szemléltem-néztem meg, amit lehetett. Sajnos, az előcsarnokon és a nagytermen (régen ülésterem), valamint az egykori üléstermet körülölelő folyosón kívül máshová nem lehetett menni.
Ezek is lenyűgöztek, hát még, ha oda képzeltem az általam rajongva tisztelt és szeretett egykori közismert személyeket, a magyar XIX. század politikai, gazdasági és kulturális élet szereplőit, történelemi személyiségeit!

"A régi Ház kedélyes fülkéi, primitivitása, intimus szögletei, bizalmas suttogóhelyei, hol minden együtt volt, hol minden elevenség egy rakásra torlódott, örökké feledhetetlenek lesznek. A zajos szcénák, a politikai hullámzások és a pompás trics-tracsok színtere mint valami vonzó emlék él az emlékezetekben. Emitt oly hideg minden. Az ember szinte azt gondolja, hogy nem azért nem üldögél itt Tisza Kálmán, vagy nem csörtet végig haragosan Szilágyi Dezső, és nem azért nem pajzánkodik Beöthy Aldzsi, mert mind a három meghalt, hanem mert ott maradtak a régi folyosón, a Sándor utcában."
Mikszáth Kálmán: A képviselőház és tájéka. Vasárnapi Ujság 50. évf., 18. sz., 1903. máj. 3.

S kik mozogtak, dolgoztak, éltek e ház falai között anno?
Íme, egy történeti leírás az akkori pártokról:

KETTŐS KÖTŐDÉS
AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA (1867-1918)
Encyclopaedia Humana Hungarica 08. (CD-ROM, Bp., 2001.)
KÖZTÖRTÉNET (irta Szabó Dániel)
 A dualista rendszer politikai struktúrája

A politikai pártok

A kialakuló új politikai rendszer képviselőházi pártjainak gyökerei visszanyúlnak az 1861-es országgyűlés Felirati és Határozati Pártjára. Ekkor még a nem magyar politikusok is alapvetően a magyar pártok képviselőházi padsoraiban foglaltak helyet. A Felirati Pártból jött létre a Deák-párt avagy a jobbpárt, azaz a kiegyezés létrehozói és támogatói. A Deák-párt a korszak kormánypártja. A felelős kormányzat kialakulása után továbbra is Deák Ferenc maradt a párt erkölcsi tekintélye, formális vezére, de egyre inkább megvalósult az a dualizmus egészére jellemző gyakorlat, hogy a párt tényleges vezetője a mindenkori miniszterelnök, ekkor Andrássy Gyula. A pártban együtt foglaltak helyet liberális és konzervatív politikusok, összekötőjük a dualista rendszer fenntartása, az ország - a kiegyezéssel létrejött - közjogi helyzetének védelmezése. A párt nem adott ki pártprogramot (ez különben a dualista Magyarország valamennyi kormánypártjára igaz). A párt célkitűzéseit a választások után a kormányzat által megfogalmazott trónbeszédekből, az ahhoz kapcsolódó válaszfeliratokból olvashatjuk ki. Ezek hangsúlyozottan nem elsősorban elvi kinyilatkoztatások, hanem a gyakorlati feladatok összefoglalói, mindig egy-egy országgyűlési ciklusra, azaz három évre vonatkozóan.

Két ellenzéki párt működött a korszak képviselőházában, mindkettő valamiféleképpen a Határozati Pártból nőtt ki. Egy ideig nehezen elkülöníthetőek, legalábbis a választókerületekben: mindkettő a baloldal nevet viseli. Csak végleges szétválásuk után vette fel az egyik a balközép, a másik a szélsőbal nevet. A jobb- és balközép, szélsőbal kifejezések alapvetően a kiegyezéshez való viszonyt képezték le.

A Tisza Kálmán, Ghyczy Kálmán és Jókai Mór vezette balközép elfogadta a Habsburgok többi országával és tartományával való közös államot, de elutasította az adott politikai szerkezetet. Attól tartottak, hogy az adott szerkezeten belül a másik ország, másik birodalomfél felülkerekedik Magyarországon, s bekövetkezik az ország valamilyen elnémetesítése.
A párt első, nem sokkal a koronázás után kiadott programja a közjogi kritikán kívül nem sokban tér el a kormánypárt célkitűzéseitől. A megyék politikai súlyának fenntartása, a sajtó-, az egyesületi szabályozás részleges különbözősége legalább annyira következik a párt ellenzéki jellegéből, mint abból, hogy Tiszáéknak, ellentétben a kormánypárt liberálisaival, nem kellett komp­ro­misszu­mo­kat kötniük párton belüli kon­zer­va­tí­vokkal. A párton belül eltért az elképzelése a Tisza és Ghyczy, továbbá a Jókai által vezetett cso­port­nak. Az utóbbiak közjogi ra­di­ka­liz­musa vezetett oda, hogy 1867-es alap­prog­ram­ja után nem egészen egy évvel, 1868 áprilisában kiadták az úgynevezett Bihari pontokat - ez akár a szélsőbal párt programja is lehetett volna.

Ferraris Artúr: Tarokkparti a Szabadelvű Párt klubjában; a képen Tisza Kálmán, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, báró Podmaniczky Frigyes, Csernátony Lajos.
Lázár István: Képes magyar történelem. Magyar Könyvklub, Budapest, 1993, 98. oldal. ( mek.niif.hu/01900/01905/html/index169.html )

A Böszörményi László, Madarász József vezette szélsőbal nem fogadott el semmiféle közösséget, teljesen független állam megvalósítása volt a célkitűzése. Jól tükröződik ez Kossuth Lajos 1867 augusztusában a váci választóihoz írott levelében, ahol kimondta: Én az osztrák ház uralmát hazám függetlenségével s önállóságával incompatibilisnek hiszem. Ez az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozat eszméjének hangsúlyozása. A nyílt levél megjelent a Magyar Ujságban, az ezt követő bírósági eljárás mutatta, hogy az adott jogrendszer mennyiben toleráns egy 1849-es állásponttal szemben. Mivelc a szerző, Kossuth külföldön tartózkodott, s így nem lehetett felelősségre vonni, a lap szerkesztőjét állították bíróság elé, és ítélték el egyévi államfogházra.

S most a hangversenyről:
Jobbnak látom külön posztba írni, mert ez a két téma túl hosszú egyetlen bejegyzésben (fárasztó lenne olvasni) !

Folytatás a  Selmeczi, Mahler és Bruckner az ülésteremben című bejegyzésben.