"... szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság." (Márai S.)
Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg! (Giovanni Boccaccio)

2011. augusztus 22.

A Közép-Tisza vidék ízei —receptgyűjtemény

Szombaton: II. Nemzeti Gulyásnap!

Ünnepnap lesz, az ország, a nemzet ünnepe, melyen — ha részt veszünk — nemzeti összetartozásunkat fejezhetjük ki.

"A Nemzeti Gulyásnap az a nap, amikor szimbolikusan egy tűz köré gyülekezünk." ( http://www.foodandwine.hu )

Ehhez a szimbolikus tűzhöz magam is oda fogok ülni!

Kivételes alkalom, kivételes nap, így az ételnek is kivételesnek kell lennie...

Keresgéltem, kutatgattam, mert — természetesen — csakis valódi magyar ételt kívánok készíteni. Egyelőre az alábbi "ORJALEVES"-t találtam, amit megfelelőnek gondolok erre a remek, szép alkalomra:

ORJALEVES

A disznó hátgerincéből minden személyre 4 ujjnyi széles darabokat kell vágni, ehhez minden személyre 8-10 deci víz kell. Petrezselyemgyökeret, sárgarépát, zellert, babszemnyi gyömbért, pici szerecsenvirágot, pár cső piros paprikát, egy kis fej vereshagymát, 1-2 gerezd fokhagymát, szemes borsot, sót teszünk bele, mindezt egy vászonfazékban betesszük a kemencébe, 2 óra alatt megfő.
Csigatésztát sós vízben kifőzünk, erre szedjük a levest.
Tűzhelyen is főzhető. (Tiszakürt)


Sári Zsolt: A paraszti asztal örömei
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatója, Szolnok, 1999., 92. old.

Ez a leves ünnepi ételnek számít, mert
— disznótorkor főzik (főzték) - az csak 1x - 2x van (volt) évente.
— nyers (nem füstölt) orja-(=csigolya)csontból készül(t); ez csak disznóvágáskor állt rendelkezésre a múltban.

Azért találtam még úgymond, "ünnepi" — mert nemzeti — receptet, egy érdekes receptet

DOBOS C. JÓZSEF: MAGYAR-FRANCZIA SZAKÁCSKÖNYV-ében [1881. (első kiadás)]
(In: Szántó András: Eleink ételei Válogatás régi szakácskönyvekből Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1986., 133. oldal)
:

MAGYAR NEMZETI LEVES (Potage national d'Hongrois)

Nyolcz darab meglehetős nagyságu nyers burgonyát meghámozunk, tisztán megmossuk, azután szépen koczkára vágva egy karesszolba tesszük, s hat dekagram friss vajjal puhára pároljuk.
Ezalatt egy darab középnagyságu vöröshagymát apró koczkára vagdalunk, s kevés vajjal világossárgára pirítjuk. Egy csipetnyi paprikát is teszünk hozzá. (A hol különben az ételeket erősebben szeretik, lehet több paprikát is venni.) Az így megpirított hagymát átpasszírozzuk egy szűrőn.
Mikor a burgonya már elég puha, ezt a begpirított paprikás hagymatörmeléket hozzátesszük, azután felöntjük egy liternyi huslével (bouillonnal, lásd a fönnebbi vények közt).
Most az egészet fölforraljuk, s azalatt három tojássárgájával kemény tésztát gyurunk, melyet csinos apró koczkákra vagdalunk. Ezt, mikor a leves forr, beledobjuk, egy ideig forrni hagyjuk, kellően megsózzuk, azután föltálaljuk.

(A recept szövege az 1881. évi helyesírást mutatja. Ma a szóvégi "ú" hangokat írásban is hosszú "ú" betű jelöli, akárcsak a "hús" és a "gyúr" szavak "ú" hangját. "Cz" helyett "c"-vel kell írni a "nyolc" és a "kocka" szavakat, amint egybe az "a hol" vonatkozó névmást.)

Töröm a fejem, mitől "nemzeti" ez a recept?
Meg azon: mi lehet a "karesszol"?

Nincsenek megjegyzések: